I S T E N   H O Z O T T



Az asszonyi lét lényege a szüntelen változás, a végtelenből eredő ár és apály. Ezt megtagadni testi, lelki és szellemi egyensúlyvesztéshez, sőt idővel megbetegedéshez vezet. Ha a világharmóniával disszonánsan élünk, eredendő életenergiánk, belső női erőnk, jógikusan szólva a Shaktink megfogyatkozik, mert az a legfinomabban, és mégis legmélyebben meghatározó kozmikus erő, mely az életünk hullámait, mint hold a tengert, húzza-vonja így már nem képes támogatni minket. Olyan ez, mintha hullámok nélkül szörföznénk, vagy lejtő nélkül síelnénk. Az a modern életmód, amiben a legtöbb általam megismert nő él olyan számukra, mintha egy rózsabokrot folyamatos metszegetésekkel tulipánfává akarnának nevelni: … egy ideig megy - egy idő után, nem.

A világ körülöttünk sem családi, sem társadalmi szinten nem támogatja a Nő ciklikus lényegét. Ez van, ezt kell szeretni - mondhatnánk, hiszen a külső világot megváltoztatni nem a könnyebbik út (még ha valami miatt a legtöbbször ezt is hisszük). Saját magunkon azonban igenis lehet változtatni, és női körben újratanulni, visszahangolódni ezekre a kozmikus frekvenciákra, kicsit mint amikor a rádió recsegés helyett ismét befogja a megfelelő csatornát. Ekkor megszólalhat ismét bennünk az a szakrális dallam, ami nem más, mint mi Magunk.

Egy Nő a szellemiséget (spirit) az anyagi világban (mater) éli meg. Ez a dolga: testében élni és az Életet a testén által átszűrni, átlényegíteni, materializáni, továbbadni. Egy nőnek nincs szüksége spirituális mesterekre (őket is asszony szülte), de igényli annak ismeretét, hogy mikrokozmikus testében a világ makrokozmoszát megélni hogyan tudja: nap mint nap.

Testünk és lelkünk valójában isteni hangszer, az a nem fizikai lényegű fuvola, melyen a Teremtő, az Egyetemes tudat, vagy egyszerűen a Jóisten saját maga szórakoztatására játszik. Nincs sok dolgunk emberként és nőként, mint behangolni magunkat, és egyszerűen engedni, hogy életünk dallama megszólalhasson rajtunk keresztül.

"Saját személyiségünk mélyebb rétegeibe történő beavatódásunk - különösképp nálunk nőknél - testi tudatosságunk megélésén keresztül érkezik el hozzánk." 

Marion Woodman
Egy Asszony Éve - Kozmikus Ciklusaink © Tapasztalati Műhelysorozat Nőknek                                                                                                                      kundalinijoga {@} t-online.hu





Az  Egy Asszony Éve -
kozmikus ciklusaink ©

tapasztalati műhelysorozat Nőknek

A programról röviden

Kiknek szól?

Mire jó?
Női Kör






Hogyan csatlakozhatsz?

Időpontok

Hírlevél - inspiráció otthonra
Aradhana - Gáborjáni Réka




Bemutatkozom

Jógaszülés - Tudatos Várandósság © Program

Kundalini Jóga
K O Z M I K U S   C I K L U S A I N K


A NAP
Energetikailag még a Nappal vagyunk a leginkább élő kapcsolatban, napi bioritmusunk látszólag egyértelmű: éjjel alszunk, reggel kelünk. De vajon mennyire vagy harmóniában az egész nap különféle hullámzásaival, yin és yang szakaival? Ismered-e ajurvédikus alaptípusodat, hogy kialakíthatsd a számodra legideálisabb napi ritmust?


A HOLD
Talán a legelfeledettebb ritmus a nők testi és lelki egészsége számára legfontosabb holdciklus. A legnőiesebb körforgásunk szakaszait ismered-e, harmóniában élsz-e ezekkel a hétköznapjaidban? Mikor holdfürdőztél utoljára? Tudod-e egyáltalán mikor van Újhold és Telihold, vajon tudod-e a Hold melyik szakában a legjobb a havi vérzést megélni? Mi történik, amikor egy nő teste kiesik a Hold ritmusából? Holdböjtök - holdbőségek, holdrituálék gyakorlása által finom módszerekkel újrataníthatjuk testünknek azt, amit régen tudott...


A FÖLD
Egy év hosszú idő: mégis az év hangulatilag, időjárásilag egyértelmű évszakokra oszlik.  Az Ajurvéda szerint 6 fő energetikai periódusra. Ezek sejtszintű megtapasztalása, életvezetési, étkezésbeli szokásaink évszakokhoz való igazítása, ünnepeink mélyebb, archetípusos üzenetének megértése, és  ezek tisztelete belső harmóniához vezet.


ÉLETÜNK - A VILÁG
Egy nő élete több szakból áll, mint férfitársáé. Állandó változásban van és élete, mint tükör, más és más arcot mutat a számára. Ismerkedni ezekkel az arcokkal segít a folyamatos elengedés gyakorlásában, mert a nő az, aki direkt kapcsolatban van mind a születéssel, mind a halállal.


A PROGRAMRÓL RÖVIDEN


Ősi, asszonyi, jógikus, ajurvédikus és néha törzsi tanításokat, rituálékat ötvözök modern testi és lelki gyakorlatokkal, és saját élet-, és tanítási tapasztalataimmal. A módszerem nagyon egyszerű, sallangmentes, és olyan, mely egyéni módon, különféle elmélyültségi szinteken beiktatható egy átlagos, modern életet nő számára is, hiszen tapasztalatból tudom,  hogy már egy kis változtatás is nagy változást eredményezhet.

Első körben megtanuljuk, milyen kozmikus ciklusok befolyásolják életünket.  Áttekintjük a Nap-i bioritmusunkat, az ajurvédikus 3 dósa, személyiség-, és testípusunk alapján. Ismerkedünk a havi, Holdhoz kötődő (menstruációs) ciklusunkkal. Áttekintjük az Anyaföld ciklusát: év szakaszait, az ajurvédikus 6 évszak alapján. Beszélünk, a női élet “évszakairól”: az asszonysors 6 szakaszáról.

Összesen 12-szer találkozunk, egy éven át, minden ajurvédikus évszakban kétszer, és minden találkozónál a holdciklusnak megfelelő módon az áradó vagy a fogyatkozó energiákhoz kapcsolódó tanításokat és önreflekciós gyakorlatokat, jóga krijákat, vagy akupresszurás hatású ászanákat tanulunk és gyakorlunk. Ezeket az ismereteket pedig minden résztvevő a saját képességeihez, lehetőségeihez mérten otthon a saját egyéni ciklusához igazítva beiktathatja a hétköznapjaiba. Minden új találkozót közös tapasztalatmegosztással kezdünk.



KIKNEK SZÓL?

Nőként mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor testünk és lelkünk a figyelmünkért kiált. Akár lányként, akár anyaként, akár érett nőként van olyan időszak, amikor felismerjük, hogy a már megszokott megoldási, "probláma-elhárítási", a rutin fásultásgából kikapcsoló módszereink nem működnek tovább. Valami másra van szükség: inspirációra.

Szól ez a sorozat minden olyan nőnek, aki az Életéből nem "ki-", hanem annak erőáramába visszakapcsolódni szeretne.



MIRE JÓ?

... Önmagunk természetének megismerésére és elfogadására.
... Nőiségünk megélésére - nem filozófia, elméletek, külsődleges rutinok alapján, hanem saját és csak ránk jellemző módon.
... Belső erőnkhöz való újrakapcsolódásra.
... EGÉSZ-ségünk megtapasztalására.
... Gyógyulásra, egyensúlyteremtésre,
 
 
 
HOGYAN CSATLAKOZHATSZ?


Csak kis létszámú csoportokkal dolgozom.

A csoportokhoz csatlakozni csak akkor lehet, ha szabadul fel hely. Ezért kérlek, mindenképp jelentkezz be előzetesen az
kundalinijoga @ t-online.hu e-mail címen! Ha nem is lenne hely, várólistára szívesen felveszlek, és hely felszabadulásakor értesítelek.





IDŐPONTOK

Havonta egyszer, vasárnap esténként, csak előre meghirdetett időpontokban. Kérlek időpontokról és szabad csatlakozási lehetőségekről e-mailben érdeklődj. Köszönöm.





HÍRLEVÉL - BLOG

Ha épp nem is lenne személyes találkozásra lehetőségünk, keresd fel a Blogomat, ill. Iratkozz fel Hírlevélre.












 
 
 
ARADHANA - GÁBORJÁNI RÉKA


Több, mint húsz éve tanítok, és több, mint egy évtizede foglalkozom nőkkel - és még régebb óta magammal :). Életemben hullámszerűen váltakoztak férfiasabb és nőiesebb periódusok, mindez saját természetem megismerésének irányába vezetett. Most is egy bizonyos ponton állok abban az áramban, amit Életnek is hívunk, és egyre jobban tudom élvezni azt, hogy - jó pillanataimban - az árammal eggyé válva nem akarok akarni. A nevünk "hívás", engem Rékaként név folyónak - áramlatnak hívnak, Aradhana, a spirituális nevem pedig arra emlékeztet, hogy minden pillanatban azt éljem meg, ami akkor és ott valójában VAN.




















Női jóga oktatás mellett az egyik legtapasztaltabb, szenior  Kismamajóga oktatóként több oktatóképzés résztvevője is vagyok. Dúláskodtam évekig, és folyamatosan tartok szülésre felkészítő tanfolyamokat, illetve kismamajógaórákat. A mai napig a kismamáktól tanulom a legnagyobb alázatot a női lét szakralitásával és a szellemi minőség hétköznapi, testben való megtapasztalásával kapcsolatosan: nagyon sokat kapok tőlük.
Erről bővebben itt:
www.jogaszules.info


Három gyönyörű gyerekem van és zeneszerző- jógaoktató férjemmel együtt élünk és tanítunk. Az ő férfias támogatása nélkül nőiségemet sem élhetném úgy meg, ahogy azt most tehetem. Shivantar óráiról itt olvashatsz:
www.kundaliniyogabudapest.com
Munkánk közös részéről, Kundalini Jóga órákról, workshopokról bővebben itt:
www.kundalinijoga.info
 

Feliratkozás Hírlevélre

Email Formátuma