KIRTAN KRIJA
Ez a krija egyike annak a három krijának, melyekről Yogi Bhajan azt mondta, hogy a Vízöntő korszakba való átmenti időszakban nagy segítségünkre lesznek. “Még ha minden tanítás el is veszne”, mondta, “ez a meditáció önmagában is nagyon hatásos”. Négy fő eleme van a Kirtan krijának, melyet pontosan kell gyakorolnunk: mantra, mudra, hang és vizualizáció.
MANTRA:
5 alaphangot használ a krija: S, T, N, M, A, eredeti, ún. “magmantra” formájában ez a SAT NAM.
SA - a végtelenség, a világegyetem, a kezdetek
TA - az élet, a létezés
NA - halál, elmúlás
MA - születés
Ez a teremtés körforgása. A végtelenből ered az élet és az egyéni létforma. Az életből fakad a halál, illetve a változások. A halálból pedig a tudat újjászületése következik. Az újjászületéssel térünk vissza a Végtelen Való boldogságához, melyen keresztül az együttérzés vezet vissza az Életbe. Az “A” hangot nyitott ajkakkal, majdnem “Á”-ként ejtsd. A dallam a következő:
MUDRA:
A mantrák zengetése hangonként 3-4 mp-ig tartson. A könyék egyenes, miközben a kezek a térden nyugszanak! Az ujjak egymást követve érintkeznek a hüvelykujjal, elég erős, de nem kellemetlen nyomással.
Sa - a mutatóujj (Jupiter) és a hüvelykujj érintődnek
Ta - a középsőujj (Szaturnusz) és a hüvelykujj érintődnek
Na - a gyűrűsujj (Nap) és a hüvelykujj érintődnek
Ma - a kisujj (Merkúr) és a hüvelykujj érintődnek
Majd újra, a mutatóujjtól kezdve.
VIZUALIZÁCIÓ:
Ezeket az elemi hangokat “L” alakban kell zengetned hanggal, ill. mentálisan a fejeden belül. Ez azt jelenti, hogy meditáció közben a folyamatosan áramló kozmikus életenergiát kell, hogy érezd amint az beáramlik a tested 10. Kapuján (napközpont, ill. Koronacsakra). Ahogy az energia belép a testi térbe a fejed tetején keresztül, mentálisan helyezd oda a Sa, Ta, Na, Ma mantrákat.
Ahogy a Sa mantrát zengeted pl., a “S” a fejed tetején indul, majd az “A” továbbhalad és a 3. Szemen, a Szemöldökközponton keresztül távozik, érezd, ahogy így az energia a végtelen felé vetítődik tovább ki. Ez a vonulat a fejen belül az ún. aranykötél, ezt járja be a meditáló mentálisan újra és újra. Ez az aranykötelék a tobozmirigy ill. az agyalapi mirigyet köti össze. Előfordul, hogy kezdetben fejfájás követheti a gyakorlást: emiatt fontos nagyon a pontos, “L”-alakú útvonalkövetés a fejen belül, ezzel a fejfájás elkerülhető, mivel a fejfájás a napközpontban (korona) helytelenül cirkuláló prána következménye.
HANGADÁS:
Ezt a mantrát a három tudatállapoti nyelven, módon zengetjük:
Hangadással:ez az emberi tudatosság hangja,a világ dolgai iránti éberségé, és odafigyelésé
Suttogva:a szerelmes hangja,a hovatartozás iránti vágy megtapasztalásáé
Csendben:az isteni tudatosság hangjaez a Végtelenség meditatív tudatossága, ill. a
mentális rezgések, vibrációk tere
HOGYAN GYAKOROLJUK:
Egyenes gerinccel, kényelmes ülésben, a szemöldökpontra fókuszálva.
Hangosan 5 percig, suttogva 5 percig, majd merülj mély csendbe, és mentálisan zengesd a mantrát és a hangokat magadon belül. Hangtalanul, belül vibrálva 10 percig gyakorold, majd ismét 5 perc suttogás, majd 5 perc hangos mantrázás. (Ha kevés az időd: 2-2-3-2-2 perccel gyakorolj, majd 3-3-5-3-3 perc, építsd fel fokozatosan.)
Befejezéshez mély belégzés, légzésbenntartás addig, amíg kényelmesen ez lehetséges (max. 1 perc), majd lazíts és maradj teljes csendben 1 percig legalább.
Majd nyújtóztasd fel a két karod magasra a fej fölé, az ujjakat feszítsd szét mind az 5 irányban, nyújtsd a gerinced, többször végezz mély, hasi légzéseket. Majd lazíts.
MEGJEGYZÉSEK:
Minden alkalommal, amikor egy ujjtartást (mudrát) zársz a hüvelykujjal, az egód úgymond imprintálja, belülre lepecsételve elraktározza a tudatodban és annak mélységeiben annak a mudrának a hatását. Íme a hatások leírása:
JEL UJJMUDRA NÉV HATÁS
Jupiter mutató Dnyána Tudás
Szaturnusz középső Shuni Bölcsesség, Intelligencia, Türelem
Nap gyűrűs Szurja Életerő, Vitalitás
Merkúr kisujj Buddhi Kommunikáció
Ezt a meditációt rendszeresen (kihagyás nélküli 40, 90, 120, 1000 napig) gyakorolva az egyéni léleknek, pszichének teljes kiegyensúlyozottságot ad. A 4 ujjbegyen való különböző vibrálások a különféle elektromos pólusokat váltogatja a gyakorlóban: a mutató és a gyűrűs ujjak negatív töltésűek a többi ujjhoz viszonyítva. Ez egyensúlyt ér el az aura elektromágneses kisugárzásában. Ha a meditáció csendes részében az elme kontrollálhatatlanul csapong, térj vissza a suttogó részhez, majd a hangos részhez, majd ismét vissza a suttogáshoz, és végül a csendes részhez. Ezt nyugodtan ismételheted annyiszor, ahányszor csak szükség van az elme csendesítéséhez.
Ennek a meditációnak a gyakorlása tudomány is, művészet is. Művészet abban, ahogy a tudatot ötvözi az érzetek kifinomulásával, majd azokkal a belső meglátásokkal, melyek a gyakorlás eredményei. Tudomány abban, amilyen hatékonysággal eredményes - ezt a tapasztalat bizonyítja. Minden meditáció több korszak, sokféle életkörülmények közt élő számos ember “teszteredményeire”, tapasztalására épül sok-sok éven keresztül. A meditáció a lélek struktúráján és a cselekedetek, ill. azok visszahatásának (akció-reakció) törvényén alapszik. A meditációk ezt a jógikus tudományt disztillálják különféle formákba, melyeket más-, és másféle hatások elérésére gyakorolhatunk. Mivel ezek ennyire hatásosak és pontosak, a nem precíz gyakorlás problémát is okozhat.
A Pandzs Shabad (a Sat Nam eredendő, nukleáris formájának) zengetésének mély, belső energetikája van, mert ekkor a “magmantrát” törjük fel eredeti elemeire. Ezt az éneket bármikor zengetheted akkor, de csak akkor, ha a következő követelményeket betartod:
Tartsd egyenesen a gerinced
A 3. Szemre, a szemöldökközpontra fókuszálj
Használd a meditáció “L” alakzatát
A Pandzs Shabad-ot mindhárom (emberi, szerelmi és isteni) nyelven zengesd
Használd paraszti józan eszed, gyakorolj fanatizmusoktól mentesen.
Az időket csökkentheted, vagy növelheted, de csak a hangos-suttogó-csendes mantrázási arányok megtartásával, és mindig 1 percnyi teljes csenddel, mély kontemplációval fejezd be a gyakorlásod. Yogi Bhajan mondta 1972 telén, hogy az, aki teljesen fehér öltözéket visel magán, és ezen a hangáramlaton naponta 2 és fél órát meditál egy éven keresztül, az ismerni fogja az ismeretlent, és látni fogja a láthatatlant. Töretlen gyakorlással az elme felébred: érti és érzi a léleknek az önfeláldozásra, a szolgálatra és a teremtésre való képességét és végtelen erejét.
Adi Shakti Jógatársulás | kundalinijoga {@} t-online.hu
Kirtan Krija
(Sa Ta Na Ma meditáció)
Guruka Singh Khalsa magyarázata (angolul)
Mantra zene online hallgatható