Vissza a Kundalini Jóga Budapest oldalra.
Rohamosan közelítünk a régóta várt korszakváltáshoz, az ún. Vízöntő korszak beköszöntéhez. Sokan sokat írtak már erről. Lényegében az emberiségnek a kiskorúságból az érettségbe való fejlődéséről beszélünk itt. A Halak Korszakát hátrahagyva olyan korba lépünk, melynek fő erényekként tisztelt tulajdonságai a globális tudatosság, az életerős kisugárzás, az intuíció és az együttműködés lesznek. Olyan időszak érkezik el, amelyben a kiegyensúlyozott bőség a meghatározó, és észlelési, gondolkodási, érzelmi és érzékelési képességeink evolúciós, fejlődéstani változáson mennek majd keresztül.

Azonban az ilyenféle alapvető átalakulások mindig azt is jelentik, hogy cserébe sok mindent hátra kell hagyjunk: elavult gondolkodásbeli, kommunikációs, és életvezetési struktúrákat, reakciókat. Zavarodottság, depresszió, és konfliktusok is megnövekedett számban várhatóak, ahogy a régi módszereket megtartani akaró (politikai, vallásos, társadalmi, egyéni szintű) erők utolsó csatáikat vívják majd. Egy terhekkel és kihívásokkal teli időszak várható egészen 2038-ig, amikor is majd saját magunk, illetve otthont adó bolygónk iránti újféle gondoskodás valósul majd meg és lehetővé válik az, hogy béke uralkodhasson a Földön.

Yogi Bhajan intuitív képességeire hagyatkozva, az egész emberiséget felkészítendő a váltás nehézségeire megjegyezte, hogy az új kor hajnala egész pontosan (csendesóceáni időszámítás szerint, PST) 2011. november 11-én 11.30-kor köszönt be. Ekkor lesz vége az átmenetnek és kezdődik a Vízöntő korszak. Minden irányból várhatóak a kihívások-és pontosan ennek a nyomásnak a hatására lesz képes egy új kultúra és tudatosság kibontakozni. Ezt a periódust ő a Khalsa korszaknak nevezte. A Khalsa szó jelentése: szívében, lelkiismeretében tiszta, félelmektől mentes és cselekedeteiben hatékony, intuitív, kedves és együttérző, személyében nemes és Mindenható Teremtője előtt alázatos.

A Yogi Bhajan tanításai alapján működő Kundalini Jóga Közösségek egyik meghatározó jellemzője az önfegyelem szeretete, mely mindannyiunkat képessé tesz arra, hogy felébredjünk, növekedjünk, és tudatosságunkat finomítsuk. Ezzel a tágult tudatossággal hatékonyan cselekedhetünk, és gyógyíthatunk, segíthetünk mindazoknak, akik ezt igénylik, ill. élvezhetjük az Élet spontán és burjánzó kreativitását.

Ennek érdekében a Kundalini Jóga tanításai szerint szoktunk 40 napos meditációkat gyakorolni azért, hogy új tapasztalatokat szerezhessünk, vagy hogy bizonyos képességeinket felerősíthessük. 90 napos meditációink a tudatalattink megtisztítását, ill. új szokások kialakítását szolgálják. 120 napig végezzük a meditációnkat akkor, ha ezt a tudatosságot hétköznapjainkban is szeretnénk megvalósulni látni. De amikor saját magunkon való önuralmat szeretnénk megélni, tudatosságunkat minden időbeli, térbeli határon túli módon, külső körülményeinktől totálisan függetlenül akarjuk megerősíteni, akkor 1000 napos meditációt végzünk. Az 1000 napos gyakorlat a személyességen túl mindenki felé (mert ez személytelenül személyes) sugározza új tudatunkat, belső uralmunkat és egy olyan méltóságteli önfegyelmet, amelynek áldásából mindenki részesülhet.

Az ezres szám mítikus és szimbólikus hagyományokban, mint pl. a numerológiában az egyén nemességét jelképezi, az “1”: tág és sugárzó, melyet három “0” követ, jelezve a testet, az elmét és a szellemet, a negatív-pozitív-és semleges elmét, és a három gúnát. Ez a tapasztalás és önuralom, amikor önmaga által teremtett tudatossággal és emberi kiválósággal ötvöződik.

Yogi Bhajan a Vízöntő korszakra olyan gyakorlatot adott át nekünk, mely ezeket a belső erőket hívja életre. Azért osztotta meg velünk, hogy belső integritással, és tisztánlátással cselekedhessünk, akár tanárokként, gyógyítókként vagy vezetőkként, azért, hogy az idők nyomása alatt, az intenzív változások, az egó és az érzelmek zavarai közepette is emberek maradhassunk.

Gyakorlásunk világkörüli. Bármikor bekapcsolódhadsz, ezzel is növelve a globális psziché erejét, projekcióját és imái hatékonyságát.

Hogy a Vízöntő kort tudatosan, vidáman érhessük el a 3HO Alapítvány (www.3ho.org), a Kundalini Kutatóintézet (www.kundaliniresearchinstitute.org) és a Szík Darma Nemzetközi Alapítvány meghív, hogy Te is részt vehess ebben az 1000 napos szádanában.

A következő meditációt fogjuk gyakorolni 1000 napon keresztül egészen a 2011. november 11-i Vízöntő Váltásig. Ez a meditáció a shabd, vagyis a tudat és a hangok együttes technológiájának erejét használja. Yogi Bhajan ezt a meditációt először 1992. február 5-én vezette be, nemsokkal azután, hogy a Vízöntő Átmenet utolsó periódusába léptünk.

A meditációt minden nap 11 percig végezzük. Ha kívánod végezheted 31 percig is. Lehetőleg mindig ugyanabban az időszakban gyakorold. Gyűjtsd össze barátaid, tanítávnyaid és gyakoroljatok együtt. Gyakorlojatok közösségekben! Legyetek együtt! Legyetek ragyogóak és fénnyel teliek. Legyetek imával erősek! Legyetek bőséggel áradóak! Nézzetek a jövő elé bátran, nyitott szívvel és tárt karokkal!
Az 1000 napos meditáció 2009. február 14-én kezdődik és 2011. november 11-én ér véget. 2011. november 11-én majd egy különleges, globális hang- és tudathullám meditációval zárunk.

Gyere el majd a Vízöntő Korszak első Nyári Napfordulós Fesztiváljára, ahol a nap teljes ereje gyújt bennünk erőt és ötvöz egyesült erőbe mindannyiunkat 2012. júniusában. Fogjunk kezet! Kontemplatív közösségként egyesítsük szívünk és tudatunk erejét! Tegyünk és cselekedjünk közösen az emberi kiválóság szeretete, a létezés iránti hálánk és a bőség és békesség iránti reményünk nevében.



Gurucharan Singh Khalsa, PhD
A Kundalini Kutató Intézet
Nemzetközi Képzés vezetője


Magyarra ford. Arádhana Kaur

A Kundalini Jóga Budapest-ről többet itt.
Meditáció
a Vízöntő Korszakban erőt adó legyőzhetetlen szellemiségért


1000 napos Szádana a Kundalini Jóga tanításai alapján

Gurucharan Singh Khalsa (Kundalini Yoga Research Institute vezetőjének) bevezető írása

Hangszórókat bekapcsolva Nirinjan Kaur megzenésítésében hallgathatod a mantrát.
Alább több megzenésítést is meghallgathatsz.
Testhelyzet: Egyenes háttal ülve. Bal kéz Gjan mudrában (a mutatóujj hegye a hüvelykujj hegyét érinti), a térden nyugtatva. A bal kar nyújtott. A jobb kezet a mellkastól kb. 20-25 cm-re emeld, és tartsd a mantra lapot a kézben. A szemmel koncentrálj a (nyomtatott vagy saját kézzel) leírt szavakra miközben a mantrát zengeted. Ha nincs nálad az írásod, akkor tartsd úgy a kezed, mintha a tenyeredre lennének a szavak írva, és a szemeddel fókuszálj így a csuklóban egyenes kezed belsejére.
Szemek: Alkalmazd a torokzárat és az orrnál nézz lefelé a papírra, vagy a tenyeredre. Amikor YB ezt a meditációt adta, azt kérte, hogy a szemek maradjanak fókuszálva végig, és a figyelem ne kalandozzon közben. Ha nincs is papír, a tenyered használd a szemek fókuszának megtartásához.

Mantra:
Fókuszálj a nyelv mozgásaira és a hanghatás tér és időbeli érzeteire. Segítségként énekelhetsz Nirinjan Kaur’s Aquarian March c. albumára. Válj magad is szimfóniává. 7 perc (27 perc a 31 perces gyakorlás esetén)

Folytasd a mantrázást, zárd a szemeid és tedd a kezed a mellkasra, az egyik kéz a másik tetején nyugszik. Erősen gyakorolj nyomást a mellkasra. Erőteljesen nyomj! 2 perc

Tartsd a kezed a szíveden és kezd a mantrát suttogni. Határozottan, hallhatóan suttogj! 1 perc

Befejezés:
Zene nélkül még 30 másodpercig zengesd a mantrát egyedül. Belégzés, légzésbenntartás, lazíts.
Meditáció a Vízöntő Korszakban erőt adó legyőzhetetlen szellemiségért

Yogi Bhajan • 1992. Február 2.
 
Megjegyzés: a “Hatalmas” még mindig bír egyféle határral; a “Végtelen” a Maha szóban végek, határok, formák nélküli.

Mantra kiejtéshez segítség: http://www.kundaliniresearchinstitute.org/KMA/sat_siri_akal.mp3
oldalon hallható online a pontos hangzás.

Idő: 11-31 perc

További megjegyzések:

Bármiféle nagy változással való szembesülésünk előtt három fő, romboló hatással bíró impulzussal szoktunk találkozni: (1) a magunkba zárkózás, elmagányosodás (családi, társasági vagy közösségi együttes megélés, megosztás helyett), (2) a félelemből eredő tagadás, ill. a jövővel kapcsolatos fantáziálgatás (a szembenézés helyett), (3) mohóságban vagy éppen (anyagi) szorongatottságban való élet (a bőség ás áradás megélése helyett).
Ez a mantra ezekekkel a bennünk lévő tendenciákkal néz szembe, és helyettük bátorságot és nagy kaliberű tettrekészséget ültet belénk.

A meditációról angolul itt olvashatsz:


For more widgets please visit www.yourminis.com

Szat Szirí
Igazság, Sugárzó Bőség és Nagyság
Szirí Akál
Hatalmas Örökéletű Aki Nem Ismer Elmúlást
Szirí Akál
Hatalmas Örökéletű Aki Nem Ismer Elmúlást
Mahá Akál
Végtelen Halálnélküli
Mahá Akál
Végtelen Halálnélküli
Szat Nám
Igazság a Lényünk, a Valónk
Akál Murat
A Végtelen megtestesülés / Képe
Wa-hé Guru
Ez a Mindenható és a Létezés teljességének eksztázisa
Sada Sat Kaur: Sat Siri
Nirinjan Kaur: Sat Siri
Guru Ganesha: Sat Siri
Google Csoportok
Feliratkozás a(z) Kundalíni Jóga Budapest csoportra
E-mail:
Csoport meglátogatása